Jakab Kata még csak 13 éves, de már világot járt, nemzetközileg ismert futballistának számít. A Grund FC játékosa iránt jelenleg az amerikai FC Indiana és a svéd Umea érdeklődik kiemelten, de Angliába is szívesen látnák a tehetséges kislányt. Még nem tudni, hogyan alakul Kata sorsa, egy biztos: májusban próbajátékra utazik Amerikába, az FC Indiana csapatához.
- Kata külföldön a lányok között futballozik, idehaza viszont a fiúkkal – meséli édesapja, Jakab Zsolt. – Fiúk között is kezdett, ugyanis öten vannak testvérek, Kata a negyedik, és az három idősebb gyermekünk mind fiú. Először velük futballozott, majd őket követve kezdett játszani a Grund FC-ben. Kata egyik nagy erőssége, hogy ugyan jobblábas, de ugyanolyan ügyes ballábbal is, ez a női mezőnyben nagy ritkaság. Ezen felül remekül lát a pályán, és nagyon jó a fejjátéka, Angliában ezért figyeltek fel rá. Általában a pálya közepén játszik, vagy középcsatár, vagy középső középpályás, ritkán belső védő. - Nálunk a családban egyáltalán nem volt furcsa, hogy Kata focizik, és a Grund FC-ben is teljesen természetesen fogadták – folytatja az édesapja. – Mivel külföldön elfogadottabb a női foci, ezért kint női csapatokban játszik, a svéd csapatával már háromszoros kupagyőztes. Amikor Angliában volt próbajátékon, az U16-os női válogatottal edzett, és Amerikában is a női csapatban számítanának rá. Egyébként idehaza is csak egy bizonyos korosztályig lehet a fiúk között futballozni. Kata a Csanádi Sportiskola hetedikes tanulója, minden osztálytársa sportol, ezért nem okoz gondot a rengeteg hiányzás. Az még bizonytalan, hogy ha külföldön folytatná pályafutását, hány éves kortól mehetne ki, Angliában 16 év az alsó korhatár, Svédországban 14, az amerikai szabályokkal még nincs teljesen tisztában az édesapa. - Svédország azért lenne jó, mert az Umea, akár az Indiana, a világ öt legjobb csapata közé tartozik – meséli. – Imádják a női focit, az Umeában játszik a FIFA-szavazás győztese, a brazil Marta. Az Indiana előnye, hogy Amerikában is megőrülnek a női fociért, jobban szeretik, mint a férfi futballt, mert ott az amerikaifutball az igazi, férfiaknak való sportág. A klub minden bizonnyal a tanulmányait is segítené. Angliában két menedzser érdeklődött iránta, de elmondtuk, hogy Anglia csak akkor lenne érdekes Kata számára, ha olyan, női vonalon is elfogadott klubba tudna menni, mint például az Arsenal. Kata számára amióta focizik – nyolc éves korától –, nem kétséges, hogy futballista lesz. Ám egy furcsa véletlen további bizonyosságot adott számára. Nagy kedvence ugyanis a Milan brazil légiósa, Kaká, aki azért kapta ezt a becenevet, mert a kistestvére nem tudta kimondani a nevét. A Jakab családban is született egy ötödik testvér, aki szintén nem tudott megbirkózni a Kata névvel, így teljesen véletlenül Kata is Kaká lett otthon.
|